SZÉP OTTHON by
A szép otthon mindenkinek jár
Üdvözöllek oldalamon!
Szalka Andrea lakberendező vagyok és pár szóban megmutatnám a hitvallásom, hogy jobban megismerj és előre tudd, milyen is lesz velem / általam megteremteni az otthonod, a lakásod, a helyet, ahol jó lenni.
Lakásbelsőkkel foglalkozva számomra talán a legfontosabb dolog, mielőtt belekezdünk egy közös munkába, egy adott feladatba, hogy megismerjem megrendelőimet. Emberi oldalukat, személyiségüket szeretem feltérképezni, hogy legyen elképzelésem azokról, rólatok, akik számára otthont teremtek.
Hogyan éltek? Milyen igényeitek vannak? Mit szerettek csinálni az otthonotokban? Milyen a család dinamikája, habitusa? És mik az álmaitok?
Ha ez megvan, csupán akkor következhetnek a gyakorlati igények és azok kielemzése.
Még saját lakóterünk megálmodásakor is sajnos a fentieket gyakran elfelejtjük és az esztétikai szempontokat előre helyezve a praktikum, a mindennapok működése háttérbe szorul. Pedig nagyon fontos ez, az élhető tér, a valódi otthon kialakítása kapcsán.
Úgyhogy ezt a kettőt kézen fogva igyekszem megalkotni lakberendezőként a „helyet”, ahol jól érzik az emberek magukat, az otthont, ami a legszebb hely kell legyen az életünkben.
Keress bátran, ha új otthont, új életet / életteret tervezel, újraálmodnád a régi megszokottat, ingatlanod értékét növelnéd lakberendezői segítséget kérve, vagy csupán bérbeadóként, de felelős gondolkozással szeretnél hosszútávon otthon nyújtani bérlőid részére.
Szolgáltatásaim
Ingatlan felújítása eladásra nagyobb költségkerettel
Ingatlan felújítása eladásra kis költségkerettel
Épülő ingatlan lakberendezése
Meglévő ingatlan felújítása
Cinema 4D látványtervezés
(helyiségenként, képenként 40.000 Ft) (Az árak tájékoztató jellegűek)
Kinek ajánlom?
Aki szeretné a lehető legjobb áron és rövidebb idő alatt értékesíteni meglévő ingatlanát nagyobb összegű befektetés és átalakítási munkálatok nélkül. EXTRA előnnyel, miután a látványterveket, a tervezett alaprajzot az ingatlant megvásárlók rendelkezésére bocsátjuk, inspirációt nyújtva számukra. Emellett biztosítunk részükre az ingatlaneladást követően 1 db ingyenes lakberendezői konzultációt is, ezzel is növelve a vásárlási kedvet!
Az ingatlan így profi látványtervekkel, berendezési alaprajzzal, lakberendezői szolgáltatással kerülhet meghirdetésre.
Tartalma:
- Fotók, videók, tervrajzok alapján előzetes felkészülés az ingatlan jelenlegi adottságaiból
- Személyes találkozó és megbeszélés 2-3 órás időtartamban
- Ezt követően írásos dokumentáció megküldése a személyes találkozón átbeszéltekről
- Hangulati montázs készítése
- 1 db berendezési alaprajz
- látványtervek elkészítése
- A projekt ideje alatt végig folyamatos kapcsolattartás
- A látványtervek későbbi átadása az ingatlan vásárlója részére tájékoztatva az ingyenes konzultációs alkalomról
A látványtervek Cinema4D programmal, magas minőségben készülnek és fotorealisztikus megjelenésüknek köszönhetően kiválóan alkalmasak az ingatlan online felületeken való meghirdetéséhez.
Standard lakberendezői szolgáltatás
(8.000 – 10.000 Ft / négyzetméter) (Az árak tájékoztató jellegűek)
Kiknek ajánlom?
- Nektek, ha új lakást / házat vásároltatok, mely térelosztásában megfelelő számotokra, de egy bizonyos mértékű átalakítással magatokra szabnátok, és tennétek mindezt úgy, hogy a beruházás a lehető legmagasabb mértékben növelje ingatlanotok értékét
- Mindazoknak, akik meglévő lakásukat / házukat újra álmodnák az aktuális terek megtartásával, de a lakásbelső teljes mértékű felfrissítésével, modernizálásával, az aktuális trendeknek és saját ízlésüknek megfelelően
Tartalma:
- Személyes találkozó alkalmával a megrendelői igények felmérése, egyeztetése, ismerkedés
- Árajánlat készítése
- A tervezendő, átalakítandó ingatlan felmérése
- Hangulati terv elkészítése 2 változatban, stílusjegyek, színvilág meghatározásával
- Berendezési alaprajz készítése 2 változatban
- 3D tervezés:
- látványtervek, falnézetek
- végleges berendezési tervek
- igény esetén burkolati-, világítási- és egyedi bútortervek
- konszignációs lista (berendezési tárgyak, felhasznált anyagok beszerzési helye, ára, típusa, mennyisége)
- Bútorok, lakástextilek, dekorációs elemek ajánlása, kiválasztása
- Burkolati elemek ajánlása
- Boltbejárás 1-2, alkalommal
- A kivitelezési munkák során folyamatos kapcsolattartás online és személyesen
Terveim az ARCHLine.XP építészeti tervező programmal készülnek, a munka elkészültével a tervdokumentációt 2 példányban kinyomtatva adom át.
Home Staging
(5.000 – 8.000 Ft / négyzetméter) (Az árak tájékoztató jellegűek)
Kinek ajánlom?
- Aki szeretné a lehető legjobb áron értékesíteni meglévő ingatlanát
- Akinek jó állapotú, vagy felújított ingatlana van, de pici változásra vágyik
- Mindazoknak, akiknek segítségre van szüksége a piaci igényeknek, aktuális trendeknek megfelelő lakásbelső kialakításhoz, hogy eladásra kínált ingatlant rövidebb idő alatt és jobb áron tudja értékesíteni
- Annak, aki idő- és e szakterületen szükséges tudásanyag hiányában, a lakáseladással és felújítással kapcsolatos terhek nagyrészét szeretné át- illetve leadná, de emellett a profitmaximalizálásról nem szeretne lemondani
Tartalma:
- Fotók, videók, tervrajzok alapján előzetes felkészülés az ingatlan jelenlegi adottságaiból
- Személyes találkozó és home staging tanácsadás 2-3 órás időtartamban
- Ezt követően írásos dokumentáció megküldése a személyes találkozón átbeszéltekről
- Hangulati montázs készítése
- 3D tervezés
- berendezési alaprajz
- falnézetek
- látványterv
- Részletes konszignációs lista készítése (bútor, egyéb dekoráció, anyag neve, ára, beszerzési / bérlési helye)
- Lakás berendezésében segítség, dekorációk elhelyezése, végső hangulat kialakítása
- Lakásfotózáshoz kontakt nyújtása (a Home Staging szolgáltatás ára nem tartalmazza a fotózást)
A projekt ideje alatt végig folyamatos kapcsolattartás
Home Staging tanácsadás
(85.000 Ft)
Kinek ajánlom?
- Alacsonyabb költségvetésben gondolkodó lakástulajdonosok részére, akik szeretnék a lehető legjobb áron értékesíteni ingatlanjukat
- Határozott, az otthont illető kérdésekben céltudatos személyeknek, akik Önmagukban kellő kvalitást és életükben kellő időt éreznek ahhoz, szakmai iránymutatás és segítség mellett, önmaguk megoldják az esetleges bútorvásárlást / bérlést, dekorálást.
Tartalma:
- Fotók, videók, tervrajzok alapján előzetes felkészülés az ingatlan jelenlegi adottságaiból
- Személyes találkozó és home staging tanácsadás 2-3 órás időtartamban
- Ezt követően írásos dokumentáció megküldése a személyes találkozón átbeszéltekről, „to do” lista a tulajdonos részére az elvégzendő feladatokról
- Ajánlott bevásárlói lista rendelkezésre bocsátása iránymutató jelleggel
- Utánkövetes 2 óra időtartamban, esetleg felmerült kérdések átbeszélése, lakás befotózásához igény estén kontakt adás (a fotózás díját nem tartalmazza a tanácsadói szolgáltatás)
Kapcsolat
Szalka Andrea
lakberendező
E-mail: szalkaandrea@gmail.com
Telefon: +36 70 432 5576
Székhely: Budapest 13. kerület
Elsődlegesen vállalt terület: Budapest, Szentes és vonzáskörzete